3.)

Nemrég jól felhúztam magam egy cikken, melyben nagy körvonalakban az áll, hogy a magyar kisgyerekes nők alig harmada dolgozik. A többieknek is a fele szociális és egyéb (gondolom eltartottak) juttatásokból él. Továbbá bemutatnak híres és kevésbé híres anyukákat, akik bezzeg milyen szépen összetudják egyeztetni az anyaságot és a karriert. Persze, mert olyan a pozíciójuk, hogy megtehetik. Próbáltam volna én, több műszakban, magammal hurcolni a gyerekemet a gyártásba. Vagy egy bolti dolgozó az eladótérbe bevinni a kicsit, netán egy pénztáros a pénztár mellé tenni a babakocsis gyerekét, miközben blokkolja a vásárolt árukat...

Amin felhúztam magam az az volt, hogy a cikkből nekem úgy tűnt, a kisgyerekesek nem akarnak dolgozni. És a fő kérdés még mindig a karrier vagy anyaság.

Milyen karrier, könyörgöm??? Mikor a többségünknek a megélhetésért kell teperni, nem azért, hogy feljebb másszon valami nyomorult szamárlétrán és partikon vigyorogjon. Mi az, hogy nem akarunk dolgozni? Hiába akarok én, ha nem vesznek fel! Mert hogy kell ám az önbecsüléshez is, hogy visszamenjünk. Komolyan?! És akkor mi van az önbecsüléssel, ha örökké elutasítják az embert?!