Erősen gyakorolja az akaratát,vagyis ha nem úgy történik valami ahogy azt Ő elképzelte akkor bizony jön a balhé.
Képes magát földhöz vágni csak azért,hogy neki legyen igaza.!Nem tanul csak a saját kárán.Hihetetlen!
Voltunk vissza a sebészeten picike kötést tettek neki,már nem kell visszamenni ha ez leesik akkor meggyógyult.Hát nem tudom szépen összehúzta neki a sebet,de lehet megfog látszani pont a szemöldökét hasította fel.
Azóta nem volt rajta szemüveg.Pedig hordania kéne.
Túl vagyok a lomtalanításon Gergőnek vettünk egy nagy szekrényt mert már nem tudtuk hova rakni a ruháját,aztán sorra vettem az én szekrényemet is, na ami olyan volt az minden ment ki a kukába!!Csúcs mennyi lom van egy lakásba!
Vissza a szekrényhez.
Amit nem egyszerű feladat összeszerelni,tök jó, őrültünk hogy 4 dobozba van gondoltam nem lesz ez olyan vészes.De az volt!Már mozgósítottuk a Krisztát ,anyósomat és így se végeztünk vele 1 délután.
Másnapra idehívtam Lacit,jött Mariann is és így szépen befejeztük!Azt hiszem egyenlőre elég volt a legóból:).
Íme a szekrény:

Ui:Aki itt volt és segített annak Köszönet érte!!



3 Üzenet:
Remélem Petra hamar kinövi a hisztis korszakot!!
A seb remélem szépen meggyógyul!
Szép a szekrény:).Laci üzeni nagyon szívesen segített!!
Puszi nektek
Köszönjük szépen!!puszi
Na, a hisztis, akaratos időszaktól nagyon félek! Nemtudom, hogy hogyan fogom majd kezelni! Reméljük Petrának ez csak egy átmeneti időszak és hamar elmúlik!
Megjegyzés küldése